Rendesen megcsavarja az ember agyát és előítéleteit a Csúnya, gonosz bácsik, ami kellőképp feszes, de csak kellőképp, azért annyira nem, hogy el is felejtsük megnézni az óránkat. Kicsit sok volt benne a letépett köröm és fej, bőven átjött volna a történet enélkül is, sőt talán még jobban is. De persze, lehet hogy csak én vagyok régimódi.

Amúgy a film is régimódi, bármily modern és határ-stílusdöntögető. Végig az volt az érzésem, hogy otthon vagyok a szüleimnél a régi szobámban, nézem éjjel a tévét, és alig várom, hogy vége legyen a filmnek és mehessek aludni, de ha már elkezdtem akkor befejezem becsülettel. Volt benne valami magyaros ettől a tévéfilm érzéstől, meg persze a forró leves és a mama telefonjai is segítették az otthonos érzést és a dramaturgiát.

Azért a macho Izraelről sok mindent elmond, hogy egyetlen egy élő nő szerepelt a filmben az is kurva volt. A többi nő vagy hallott volt, levágott fejjel, vagy egy idegesítő öregasszony aki mindig telefonál. Úgy tűnik nem én, a nagyvárosi harmincas nő voltam a célközönség, nem úgy mint a Másnaposok szerencséjének, ami nyilván ezerszer gyengébb, de nekem mégis jobban tetszett. Hiába emberek, ez az egész filmipar egy nagy CSEL, aminek mi mindannyian az áldozatai vagy jobb esetben élvezői vagyunk.

Klasszikusan jó filmnek szokták tartani az olyan műveket, ahogy nem lehet tudni ki kicsoda, mindig másnak drukkolunk, izgalmas és még nevetni is lehet. Ez pont ilyen, nem több, nem kevesebb. De soha többé nem fogom megnézni, még akkor sem ha szüleimnél alszom és csak ez megy a tévében.