Adam Sandler, akit csak nagy nehézségek árán lehet megkülönböztetni Ben Stillertől, újabb vígjátékot alkotott, ami mondjuk nem vicces, de legalább oda üt az amerikaiaknak, ahol az legjobban fáj nekik, ez pedig a prüdségpontjuk. Ugyanis a kamasz fiú Donny Burger viszonyt kezd szuperszexi tanítónőjével, aki harminc évet és egy gyereket kap ezért a tettért. Burger nem bizonyul a legjobb apának, persze a film végén azért kiderül, hogy talán mégis.
Han Solo, mert így nevezi el fiát a főhős, igazi szerencsétlen barom lesz felnőtt korára. Xanaxon és a munkájának él és épp elvenni készül a rendkívül ellenszenves barátnőjét. Az idegesítő amerikai csaj kvintesszenciáját.
Adam Sander döntögeti a tabukat, de persze csak annyira, hogy ne fájjon túlságosan. Mégis ez az alkotásának a legjobb része, és persze Vanilla Ice. Vani bácsi, ahogy Han Solo szólítja, önmagát alakítja és leemelem kalapom öniróniája előtt. Amúgy Vani nem sokat változott húsz év alatt, ahogy a egyetlen slágerének frissessége sem, bármennyire hasonlít is még mindig az Under Pressure-re.
Óriási ötlet szerepeltetni az álnéger rappert, mert tényleg egy generáció jelképe, pont azé a generációé, aki gyerekkorában Han Solonak drukkolt. De a sztárparádé itt nem ér véget, ahogy tengeren innen Helen Mirren az aktuális szexi hatvanas úgy a nagy vízen túl Susan Sarandon, így ő is feltűnik kissé táskás és kínaivá vált szemekkel. De azért nem egy Nicole Kidman így nem ijedtünk meg a narancssárga kezeslábasa ellenére sem.
Adam Sander 45 éves, de még mindig jól áll neki az idétlen kölyök szerep bár az angol nyelvű verzióban rendkívül idegesítően magas hangon visítozik, feltehetőleg így próbálja elérni a tőle idegen akcentust, több-kevesebb sikerrel.
Persze van itt minden ami kell: óriási mell, verekedős pap, sztriptíz bár és legénybúcsú. Egyetlen hátulütője, hogy sajnos képtelen voltam nevetni a poénokon, de intelligens (férfi) nézőtársam nagyon jókat derült és én is éreztem, hogy van azért ennél rosszabb vígjáték is, sőt nagyon sok, sokkal rosszabb is.
Jobb viszont annál kevesebb, csak sajna azokat rendkívül sokszor láttuk így, az elvárásaink meglehetősen magasak. Valószínűleg a That’s my boy-t nem fogjuk minden évben megnézni, de mivel a film erősen feszegeti az apa-fiú kapcsolat témáját és úgy tűnt az erősebbik nemnek még a poénok is tetszettek, így férfitársaságnak egy nyári buli előtt, mindenképpen már besörözve, azért ajánlom.