Meghatározó gyerekkori élményem, hogy Bill Murray egy lapáttal veri fejbe a földből előbukkanó vakondok vagy mik fejét, mivel valami golfpálya karbantartót játszott, már akkor kopaszodva, de még fekete hajjal. Rendkívül viccesnek találtam a mozdulatait és az arckifejezését bár csak Wes Anderson tudatosította bennem, hogy én egy Bill Murray rajongó vagyok. Mert hát lehet-e valakiért nem rajongani aki ilyeneket nyilatkozik.
Sajnos úgy tűnik, hogy most már Bill Murray is elég öreg ahhoz, hogy jutalomjátékot kapjon, mint legutóbb Robert Redford tette. Szinte biztos vagyok benne, hogy ráírták a szerepet a St.Vincent című vígjátékban. (Egy 46-os vietnami veteránt alakít, aki ír bevándorlók gyereke.) A tárgyalt alkotás amúgy egy pro-katolikus, pro-Brookyn film.
Ha Brooklyn nem is, de környék leglepusztultabb házában lakik Vincent, aki mogorva, rettenetesen szegény, még magyar viszonylatban is, emellett problémái vannak az alkohollal és a szerencsejátékkal. Szerencséjére a szomszédba költözik egy frissen elvált anya, aki sokat dolgozik, így kénytelen Vincentre bízni a fiát. Természetesen pénzért, 12 dollárért óránként. (nem is rossz.)
Az anya, Melissa McCarthy, a válás után kikészült idegrendszerének különösen jót tesz, hogy tumorokat és daganatokat vizsgál egész nap egy CTG központban. Az önsajnálatban belesüppedt nőt, aki a facebook oldalán is a férje szeretőit sorolja, imádni valóan alakítja McCarthy. Most ahelyett, hogy a gázsiért kövérsége okán nevetségessé teszi magát, drámai szerepet kapott és ezt rendesen meg is hálálta.
Ahogy tette ezt Naomi Watts is, aki nem érezte lekicsinylőnek, hogy egy nem túl bonyolult mellékszerepet kapott. Az orosz akcentust és a meleg szláv szív sztereotípiát is meglepően jól hozza. Persze én is örülnék ha rúdtáncos prostit alakítanék ennyi idősen, még ha terheset is.
A Koszorúslányokból, ami nekem nagyon tetszett, két vezető színészt is átvettek, az ír fiú, Chris O’Dowd megint ott van a szeren, külön szerencse, hogy nem szinkronizálták a filmet így lehet élvezni az akcentusát, ami szerepének a lényege.
A forgatókönyvnek hála a főbb szerepekben jellemfejlődést is megfigyelhetünk és szinte tökéletes párbeszédeket. Egy igazi pozitív film. Mindig van remény, ne add fel, meg ilyenek. Bárkivel meg lehet nézni, a nagymamával és az épp egy rosszabb korszakában lévő barátunkkal is.
Bármily hatásvadász itt-ott, valószínűleg senki sem fog felállni a stáblista előtt és alatta sem, mivel az utóbbi hátterében Bill Murraylocsol egy kerti széken ülve.
Pont elég igényes és, főleg a színészi játéknak köszönhetően, mély ahhoz a St.Vincent, hogy a Bill Murray művészfilm rajongók is szeressék, és pont annyira kiszámítható és kellemes, hogy a széles közönség is rajongjon érte. Sokszor fogunk még vele találkozni.
