Egy díjnyertes francia krimitől az ember sokat vár és jelen esetben szerencséje van, mert meg is kapja. Nem többet, de nem is kevesebbet, mint egy rendőrős, gengszteres, elrabolt-fiús sztoritól vár.
Lehet papírkutya vagyok, de a film közben végig izzadt a tenyerem, mialatt azért erősen élt bennem a gyanú, hogy meglesz a boldog vég. Ebben ugyan nem lett maradéktalanul igazam mert befejezésül a kicsit gyenge ’döntse el maga’ kategóriát választották az alkotók. De a film pörgött végig, tele volt fordulatokkal és egyet kivéve nem kellett a világon legunalmasabb verekedős jeleneteket nézni.
Mert ha két felnőtt férfi színész verekszik az csak akkor nem iszonyú mű és unalmas ha Hugh és Colin rugdossa egymást a kocsma előtt Bridgetért. A Fehér éjszakák verekedős részét állítólag maga a főszereplő, Tomer Sisley (Largo Winch) rendezte és a valaha leforgatott legvalósághűbb bunyónak tartják. Sisley, a nők bálványa állítása szerint nem a pofonokra koncentrált hanem a drámára és ezért sikerült olyan jól az említett jelent. Ezt nem tudom igazán megállapítani, de nem volt zavaróan rossz az biztos.
Volt viszont valami, ami zavaró volt, igazi óriásbaki, remélem nem csak engem zavar. A franciák rém büszkék rá, hogy különbséget tesznek a berberek, a líbiaiak, a dél-algériai, és az északi-egyiptomiak között, de többre úgy látszik már nem nagyon futja, mert a tárgyalt filmben a fő gonosz, török bűnöző fekete. Viccesen kebabnak szólítják és megjegyzik, hogy ezek akarnak belépni az EU-ba. Nem sok fekete törököt láttam életemben, de úgy látszik a rendező, Frédéric Jardin meg semmilyet sem. Ez persze részlet kérdés, de egy fokkal több érzékenységet is mutathattak volna a téma iránt egy ilyen egyértelműen politically correct filmben.
A Fehér éjszaka egy éjszaka alatt játszódik. Korrupt, hősies és zöldfülű zsarukról szól, árulásról, meg elvált apák nehéz helyzetéről. Nekem tetszett.