Tényleg annyira sajnálom, hogy nem Pálfi György kapott lehetőséget. Mindjárt sírok. Mi lesz velem a műanyag gömbbe olvasztott, halott magzatos kulcstartó nélkül??? Csúnya, gonosz Andy Vajna bácsi!
Szóval megnéztem a Liza, a rókatündért. Melegem volt közben és remegett a gyomorszájam. Vagyis pillangók repdestek a hasamban. Olyan volt mintha a legokosabb, legviccesebb és legeredetibb haverjaim csinálták volna. Valami olyan eszméletlen otthonosság áradt belőle amilyet még soha nem éreztem. Hogy mitől van ez azt nem tudom, ahogy azt sem lehet tudni miért olyan jók Ottlik Géza novellái. Jók és kész, mert nekem írta őket, ahogy azt tették a Liza, a rókatündérrel is.
Az orromban éreztem az otthon szagot, amit lehet, hogy a nagyszüleimnél, lehet, hogy otthon, de az is lehet persze, hogy a moziban éreztem. Tényleg így volt, pedig senkit sem ismertem a stáblistából. Nem úgy mint a Van valaminél ahol ott futottak szépen sorban az ismerőseim ismerősei, barátai, kollégái és unokatesói. És bár a Van fantasztikusan jól megragadta milyen nekünk itt a belvárosban a neurotikus szüleinkkel az élet, mégsem volt sokkal jobb a Moszkva térnél, amit ugyanezekről a srácokról forgattak, csak ők a való életben 10 évvel idősebbek, a filmben meg 10-zel fiatalabbak voltak.
Na de csapjunk a lecsóba! Nagyon sokat vártam tőle így az elején csalódott voltam, és lassan is indult. Kicsit fel is húztam magam a nyilvánvaló nyúlásokon is. Reviczky "kurva anyját" jobban emlékeztetett Hugh Grant és Ralph Fiennes (The Grand Budapest Hotel)"ah fuck it"-ra mint kellett volna. Amúgy menő poén elismerem, én is beraktam volna.
Ezenkívül Liza első udvarlója pont úgy eszik mint Wes Anderson szintén rókás filmjében a rókák és Zoltán zászlós lassított futása is emlékeztetett a siető Wes Anderson hősökre. Ezek az áthallások inkább pozitívak voltak. De, hogy miért kellett teljesen ugyanolyan színű levest főzni mint Bridget Jones? Amelie Poulin előtt a kezdő mondattal tisztelgett a rendező, meg talán az egész filmjével. Ugyanakkor tökéletesen átültette az egészet a mi kis nyomorult Kelet-Európánkra. Hogy csak egy példát mondjak, Amelievel ellentétben Lizának nem volt pénze kulcsmásolásra.
Hibátlan volt a történet, a szereplők (Schmeid Zoltán, atyauristen!!!!), a világítás, a színek, a berendezés (ez különösen), jó volt a ritmus, és világklasszis a zene. Tökéletesen elhelyezték a történetet és figurákat időben és térben is. A tér neve Csudapest. Ha ez nem lesz világsiker magyar film akkor semmi, ha meg mégsem, akkor mindegy. Csak, hogy megmutassam, hogy én is tudok Jeunet-t idézni. Volt benne valami mélymagyar, annyira amennyire mélyfrancia tudott lenni az Amelie Poulin.
Végezetül idézném az index.hu egyik kritikusát, akit annyira megihletett az elementáris erővel ható Liza, hogy leírt egy tökéletes mondatot: "Ha a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan volt a tavalyi magyar film, egyébként hasonló elszántsággal készült, fésületlen kisöccse, akkor a Liza, a rókatündér a selyemzakós báty, akit mindenki imád."