Ha az emberek azon kicsi csoportjába tartozunk, akik nem látták gyerekkorukban az E.T.-t (1982), és a Jurassic parkkal (1993) is hasonlóan jártak, akkor igen nehezen veszik rá magukat, hogy megnézzenek egy Steven Spielberg filmet. Még akkor is, ha Spielberg csak mint producer szerepel a stáblistán.
Ha mégis erre kerülne a sor, melegen ajánlanám, hogy vigyék magukkal gyermekeiket, unokahúgaikat, vagyis inkább öccseiket a vetítésre. Mert egyébként a Super 8 meglepően jó. Például nem fordul fel az ember gyomra azonnal, holott a film egy bazi nagy szörnyről szól. A történet inkább a gyerekekre koncentrál, akik láthatóan gondosan ki lettek válogatva, mert nem elég, hogy remekül játszanak, de hatan megszemélyesítik szinte az összes típust akivel a néző azonosulni tud.
Természetesen csak ha férfi a néző, mert az egyetlen női szereplő a festett hajú tíz éves kislány (Elle Fanning, Babel, Benjamin Button különös élete, Somewhere ) aki szintén remekül játszik, de kicsit sztereotip ebben a píszí világban. De ha már nem lehetett ilyen csaja gyerekkorában az elsősorban sorozatokat gyártó, SZTK keretes rendezőnek (J. J. Abramsnak, Lost, A Rejtély, ) akkor most elérkezettnek látta az időt, hogy beleírja a forgatókönyvbe és megrendezze magának. Sztereotip az összes többi gyerek is, de annyira életszerűen és egyben klisésen azok, hogy ez egyáltalán nem zavaró. A fogszabályzós robbantás mániás fiú szerepe talán a legjobb, de a jócsaj nővérrel megáldott duci kisfiú karaktere is zseniális. A gyerekek minden délután filmet forgatnak, és teszik ezt aznap is Super 8-as kamerájukkal amikor egy vonat kisiklik a kisvárosuk mellett. A légierő mindent lezár, de azért egy Rubik-kocka szerű valamit magukkal visznek, ezzel is utalva a felejthetetlen hetvenes évekre. Később háztartási gépek, autók és emberek tűnnek el az ohiói kisvárosból. A film végén nem igazán érthető, hogy az eltűnt emberek meghaltak-e vagy sem, de ezt valószínűleg Abrams a néző idegrendszerére bízza.
A film természetesen foglalkozik a gyerek-szülő kapcsolattal is. Érdekes azonban, hogy mindkét főszereplő gyereket egyedül neveli az apja, így ezt a ’fater, plusz egy gyerek’ kategóriát szépen körül is járja. A probléma bemutatása pont annyira szomorú és megható egyben amennyit még el lehet viselni anélkül, hogy giccses lenne. A két fater természetesen utálja is egymást, pedig nem kéne, várható kibékülésük jelenete szerencsére mégsem sikerült kínosnak. Ha a film megmaradt volna egy ilyen jópofa hetvenes évekre hajazó gyerekfilmnek, mint például az Állj mellém! (1986) akkor szinte tökéletes is lenne, de kellett produkálni az számítógéppel előállított látványt és a robbantásokat, a szörnyről nem is beszélve, aki tényleg elég ronda. (Persze teljesen emberszerű, de hát mi emberek úgy látszik, nem tudunk másban gondolkodni.) Az említett szörny persze nem akar mást, mint hazajutni. Ez a fordulat az E.T. óta annyira kitörölhetetlen, hogy nem lehet tőle eltekinteni. A szintén remek, és nagyon humoros sci-fi paródia, a Paul (2011) is ezt a kézenfekvő megoldást alkalmazza, még úgy is, hogy Spielberg a Pault nem jegyzi.
A legjobb szál kétségtelenül a gyerekek által készített film, ami annyira eredeti, profi és tökéletes, hogy nem lehetett saját élmény és tapasztalat nélkül így leforgatni. Annak idején a két alkotó Spielberg és Abrams is 8 mm-es kamerával vágtak neki a filmkészítésnek. Abrams különösképpen szeretett filmet forgatni üldözésekről, csatákról és szörnyekről. Ezúttal visszatért a gyökerekhez, mert a filmet kézi kamerás módszerrel készítette el. „Ragaszkodtunk a teljes valószerűséghez, hogy megijesszük, megnevettessük, érzelmi reakciókra késztessük a közönséget. Ugyanúgy forgattunk, mint annak idején, amikor először vettünk kamerát a kezünkbe” – nyilatkozta Abrams.
Most is megérezte, hogy a filmforgatós rész a legerősebb szál a Super 8 című alkotásában, így a főcím alatt még hosszú percig élvezhetjük, és szerencsére végig is nézhetjük a gyerekek által a nagy viszontagság közepette készített horrorfilmet. A Super 8 tökéletes nyári popcorn film szigoruan U14-esknek.