“Le kell menni a legaljára” én mindig az mondom. Szerencsére pont erről szól ez az öreg halász és a tenger szerű történet, melynek címe, Minden odavan.

Egy öreg, amerikai férfi egyedül kerüli meg a földet vitorláshajójával, ám az léket kap. Így kezdődik a történet. Azt sem tudjuk ki ez a férfi, de nem is érdekes, mert itt ez az ember és a természet, meg a vakszerencse. Ennyi az élet, vagy legalábbis volt pár ezer éve. Ezért érdekes ez a film, meg a vitorlázás úgy általában.

Ez talán a film legnagyobb erőssége:  semmi háttérinformációnk nincs a főhősről, ennek ellenére szurkolunk neki, nagyon. Mint már írtam, szeretem a vizes dekket- most komolyan, ezt hogy írják, vagy nincs is ilyen szó? – meg a vízhatlan ruhákat, de a Szelek Szárnyán-nal és a Fordulóponttal ellentétben itt kevesebb a nyálcsorgatás és több az izgalom.

Egy szerb zsidó duplablöffel kezdődik a film, miszerint meghallgatjuk a főhős búcsúlevelét, így végig lehet arra gondolni, hogy majd mégsem hal meg. Na de tényleg izgalmas, mint Pi Élete, ami amúgy nekem nem tetszett, pedig Ang Lee az egyik kedvencem, na de ezt most hagyjuk, mert az All is Lost/Minden odavan viszont tetszett.

Szép jutalomjáték ez egy közel nyolcvanéves szupersztárnak. Szeretném azt hinni, hogy ő akarta ezt a szerepet, és nem az ügynöke beszélte rá. Mert hát tényleg férfiasan küzd. Jó így búcsúzni valakitől és nem valami szentimentális hülyeséggel. Az meg egészen nagy bátorságra vall egy világhírű színésztől, hogy vállalta mindezt úgy, hogy végül is egyetlen egy mondatot sem mond ki élete, minden bizonnyal, egyik utolsó monodrámájában.

Összefoglalva az a lényeg, hogy egyedül van egy öreg ember egy vitorláshajón és sok problémával kell megküzdenie, és a végén már az életéért küzd. Izgalmasan van megvágva, szépen is van fényképezve, és Robert Redford meg 1936-ban született. Mondom, 1936-ban, akkor amikor még le sem rohanták Lengyelországot.

Mindez azért érdekes, mert még nyolcvanéves korában is szőkés vörös haja van, ami azért valljuk be, nem túl valószínű. De ennek ellenére teljesen pöpec a csávó még mindig, és hát tudom, hogy ez nem így van, de az embernek mégis az az érzése, hogy ilyen pasik már nem születnek egy ideje. Persze a remény hal meg utoljára.