Most, hogy kiderült ki volt James Bond, már azt is tudjuk, hogy tényleg nagyon király csavó volt, de még ő sem bírta feldolgozni a háborút. Ha ilyen összefüggések feltárásáig nem is jut el, de azért kivételes mélységet ad Sam Mendes a legújabb James Bond sztorinak.
A történet lényege, hogy két nyugdíjas korú kém (Daniel Craig és Judi Dench) küzd az összezavarodott/összezavart modern világgal. De azért ne izguljunk túlságosan, mert a happy end így is garantált. Egy másik témakör, amit érint a film az a nemzeti hovatartozás, a nemzeti érzés vagy annak hiánya. Ennek a nemzeti érzésnek Raul, a fő gonosz, igencsak híján van, és ha ez az őrültséget nem is, de az MI6-hez való hűtlenségét nagyban magyarázza. Ennek az érzésnek a hiánya komoly problémát jelenthet ha valaki a hazáját szolgálja. De a birodalmaknál a kémek hűtlensége egy jellemző hibaforrás, így volt ez a Monarchiában is, mint azt szintén mostanában megtudhattunk. Érdekes, hogy amikor Bondot kérdezik egy vizsgálaton hazájáról, Angliát vágja rá csípőből. Ami igen furcsa, mert a film második fele arról szól, hogy nála skótabb skót nem is létezik Stuárt Máriát is beleértve. Lehet, hogy hiba csúszott a fordításba, ami amúgy is meglepően gyenge volt, a fordító nem nagyon vette a fáradságot, hogy a poénokat átültesse a magyar nyelvbe, úgy hogy azok esetleg nekünk is viccesek legyenek.
A film elején még érezhető kedvetlenségemet és látható pofavágásaimat félre kellett tennem, mert magával ragadott a történet és Bond tényleg kifogástalan öltönye. Az alatta található test is formás volt, de talán ez a mellizom már túlzás és nem is szőrős, mint az megszokott egy kémtől kinek neve Bond, James Bond. De nem baj, mert legalább Halle Berryvel elkezdett O láb tradíciójához tartották magukat Bérénice Merlohe kiválasztásával. A nevetségesen keletivé sminkelt félig francia nőt sem az alkata, sem a színészi játéka nem predesztinálja arra, hogy Bond lány legyen. Cserébe viszont Naomie Harris élethűen flörtöl Jamesszel és még az alakja is jó, ami a minimum levárás kéne legyen egy Bond lánytól.
Daniel Craig-et angol football huligán külseje ellenére bírom, így most is élveztem a játékát, de persze nyomába sem érthetett Javier Bardemnek, kinek óriási fején lévő szemöldököt és hajat ezúttal szőkére festették így még hitelesebb volt az amúgy is hátborzongatóan jól megformált szerepében.
A Bond filmek kötelezően klisékből állnak, és ezek a klisék sokszor unalmasak, de mindenképpen kellemesek. Akad a Skyfall-ban is ilyen szerencsére: tengerparti bár a világ végén, ahol a lampionok fénye alatt is a brit srác a menő, mert csak ő tud igazán inni. Éljenek a régi, jól bevált erények, és ennek a gondolatnak mentén a film utolsó negyede a skót felföld szélfutta dombjain játszódik. Egy szép, de barátságtalan házban, ahol James felnőtt és ahol valamikor ástak egy alagutat a szomszédos templomig, hogy legyen hova menekülni a protestánsok elől a valamikor még katolikus skótoknak. Ezzel a történelmi műveltség olyan magasságaiba emelik a filmet a mi már tényleg egyedülálló a Bond filmek világában.
