Bár még sosem jártam New Yorkban, de ezek után már biztos, hogy el fogok menni, mert ez a legeurópaibb amerikai város, Amerika minden előnyével, és a hátrányai nélkül – gondoltam magamban. A jóképű Bradley Cooper a Másnaposok után megint elvarázsolt, Andy Garcia mindig csodálatos, és a lányos arcú Orlando Bloom is meggyőző volt. Ethan Hawke és a prostituált jelenete meg majdhogy nem tökéletes – tettem hozzá gondolatban.

Ezek után elkövettem az a hibát, hogy megnéztem még egyszer – na, ezt nem kellett volna. Ekkor hirtelen egy bugyuta, erőltett amerikai utánzata lett a Párizs szeretlek, című francia filmnek. Ami már eleve egy kicsit erőltetett volt. A történetek sokkal jobban egymásba kapcsolódnak ugyan mint elődjében, ahol kissé talán túlságosan is elkülönültek egymástól az epizódok, így Párizs kerületei is. Sajnos azt kell, hogy mondjam, hogy az amerikai verzióban nem a kerületek történetei térnek el egymástól, hanem a történetek minősége.

Kiemelkedően jó és nagyon gyenge jeleneteket láthatunk, de ha nem álltunk fel az első kettő után, akkor akár kellemes meglepetésben is lehet részünk. Például aki szereti a Maffiózók sorozatból Andrea Donna de Matteot örülhet, mert a színésznő megint magát játssza a harmincas New York-i olasz lány személyében. James Caan is remekel mellette az olasz patikus szerepében, viszont Natalie Portman mint vallásos zsidó lány már kevésbé. Portman által rendezett, házasodni készülő lány és a nála sokkal idősebb indiai gyémántkereskedő szerelme elsőre is erőltetettnek és giccsesnek tűnt, másodszorra meg már kifejezetten kellemetlenül éreztem magam. Talán segített volna a filmen, ha nem a két leggyengébb, legsablonosabb jelenetet rakják a film elejére. Így csak azt tudom tanácsolni, hogy egyszer nézzék végig a filmet, és hogy egyszer talán még érdemes is.