Nagy várakozással tekintettem Frances Ha elé, ezért arra számítottam, hogy csalódni fogok. Végül is pozitívan csalódtam, mert nem csalódtam. Megmelengette a szívemet, na.
Vannak rokonlelkeink a világban, csak az a furi, hogy ilyen sokan. Például Wes Anderson, akivel, ha nem lenne, velem együtt, szerelmes Owen Wilsonba, akkor még akár járhatnánk is. Pont annyira zseni, bolond, sznob, gyerekes, okos és romantikus amennyire lennie kell valakinek. Repes a szívem mikor a filmjeit nézem, főleg az Darjeering Unlimited-et és kivéve a Holdfény királyságot, ami nem jött át sajnos, talán túl amerikai, én meg nem. Na de mit ad isten, ez a Wes együtt írta egyik-másik forgatókönyvét ezzel a Noah Baumbach-hal, aki most rendezett egy filmet, melynek címe Frances Ha.
Nagy vonalakban a lényeg, hogy a New Yorban szerencsét próbáló Francesnak (Greta Gerwig) van egy legjobb barátnője, akihez kamaszos lelkesedéssel kötődik. Imádja a szimpatikus kaliforniai szüleit is, és nem akar felnőni, pedig fel kéne neki. A gyengébbek kedvéért el is hangzik a filmben, hogy öregebbnek néz ki mint amennyi, de közben gyerekesen viselkedik.
Egy kérdés gyötör csak engem! Mit szeret ezen a többi kritikus amikor FRANCES HA én vagyok! Vagy az összes műértő nem találta a helyét 27 évesen? Randira alkalmatlannak találták őket a barátaik, szétszórtak és rendetlenek voltak? Túl sokat beszéltek, és rettenetesen okosnak képzelték magukat (joggal)? És másban volt tehetségük mit amit csináltak?
Hasonlóságaim Francesszal olyan nagy mértékűek, hogy én is szédülök és nekem is fáj a fejem ha pakolnom, vagy ne adj’ isten takarítanom kell. És nekem is rá kellett jönnöm, hogy talán jobb a világnak ha nem táncolok tovább. Ezt csak nagyon nehezen tudtam megemészteni, ahogy ez F. H-nak sem megy túl gördülékenyen. Be kellett látom, harminc év után, hogy nem tudom megjegyezni a koreográfiákat. Frances meg valójában egy NDK-s úszónő akinek nem hajlik a dereka és nem tudja kinyújtani a lábát, így tényleg mindenkinek jobb, hogy kirúgják a társulatából. Már csak azért is, mert a film az ő útkereséséről szól, vagyis az enyémről, és úgy látszik vagyunk még ezzel így egypáran, és ez jó érzés.
