Rajzfilmekről nehezen tudok véleményt mondani mert nemhogy nem én vagyok a célközönség, sose voltam egy nagy rajzfilm rajongó. Nyolc évesen sem. Jó, persze a Szaffit imádtam, de az más. Felnőtt fejjel végképp nem fér a fejembe, hogy élvezheti egy korombeli a Shreket például. Nyilván a Hófehér meg a társai megint egy más kérdés, na de hagyjuk is ezt a kérdést.
Így őszíntén szólva nem tudom megitélni, vajon tetszene-e egy mai gyereknek a Croodék, de az biztos, hogy ártani nem árt. Az üzenet amit közvetítetni akarnak pozitív és pártolandó, a történelmi visszatekintés érdekes és hasznos. Én viszont egyáltalán nem tudtam évezni és eszembe jutot t az apukám, és utólag mélyen egyetértek vele, aki gyerekkoromban nem jött be velünk a mesefilmkre, hanem a mozi előterében várt meg minket.
Chris Sanders (Az oroszlánkirály, A szépség és a szörnyeteg) által jegyzett Croodék egy jóravaló tanítással és tanulsággal ellátott, villogó és hangos mese, ahol minden szereplő úgyanúgy néz ki. Kivéve a fiút aki a kifinomult ősembert játsza, mert őt túl vékonyra rajzolták a kicsit trampli, de igen fürge mozgású csaja mellé.
Trampliék amúgy egy barlangban laknak ahonnan nem mernek kijönni mert mindentől félnek, és különben is fő az elővigyázatosság. Pedig az élet változás, a változás jó, az élet jó. Ez a film tanulsága, és ezzel messzemenőking egyet tudok érteni. Kár, hogy a tanulság az első tíz másodpercben lejön, és még van hátra másfél óra, amit azzal tölthetünk, hogy szőrős és szőrtelen, nagy és veszélyes, kicsi és veszélyes, vagy ritkább esetben veszélytelen állatokat nézünk. A film amúgy az én izlésemnek túlságosan állatcentrikus, de mit is várhatunk egy kőkorszaki rajzfilmtől. A végén, mikor Croodék már majdhogynem civilizált ősemberek lettek, mindenki kap egy kedvecet is, ahogy ők mondják. Sőt még a legveszélyesebb állatot is megszelidítik, és mint tudjuk akit megszelidítünk azért felelősséget kell vállalni. Persze biztos fognak is, mert az maguk Croodék is nagyon vadak a film elején a végére meg szintén megszelídülnek.
Rengeteg az akció a filmben, így szinte lehetetlen figyelni a történetre, ami nem is nagyon létezik. Bevallom férfiasan, hogy az utolsó harmadától kezdve már teljesen elkalandoztak a gondolataim. Nem sok mindenről maradtam le. Természetesen tisztában vagyok vele, hogy nem is szabad egy gyerekeknek szóló rajzfilmnek túlságosan bonyulultak vagy mélyenszántőnak lennie. Szerencsére rossz magaviseletem ellenére még engem is elért a végső üzenet, így remélhetem, hogy most már én sem fogok félni semmitől, soha többé.
