Solymosi Tamás a Magyar Nemzeti Balett megbízott igazgatója visszaszerezte az 1965-es stuttgarti Anyegin jogait, amit néhány éve vesztett el az Opera, tudhatjuk meg a Magyar Állami Operaház lapjából. De miért számít vajon ez egy „balettdiplomáciai siker”-nek? Mitől olyan különleges ez a látszólag teljesen átlagos klasszikus balett előadás?
Tény, hogy John Cranko az eredetileg dél-afrikai de Stuttgartban híressé vált művész Anyegin koreográfiája a világon mindenhol a mai napig műsoron van. Az indok egyszerű, az egész darab nincs túlcifrázva, nem akar mindent elmondani az eredeti szövegből, de azért érezhető Puskin művének a feszültsége. Ahogy Solymosi Tamás fogalmaz: „a koreográfiai lépésanyag igen gazdag, a közönség mégis könnyen értelmezi, a táncosoknak ugyanakkor kihívást jelent.” Pont ezért sok táncművésznek szerepálma Anyegin/Tatjána. Ez Leibich Roland, aki most a címszerepet táncolja is megerősítette. Ugyanezekkel az okokkal magyarázza Agnata Valcu az betanító páros egyik tagja a mű töretlen sikerét. „ Az Anyegin nagyon okosan felépített alkotás. Minden felvonás pontosan megfelelő hosszúságú…ezen belül minden felvonásban az egyes részek is arányosan vannak elosztva.” Ez igen fontos egy balettnél, mert valljuk be őszintén még a legnagyobb rajongók is könnyen feszengeni kezdenek a 3. óra vége felé közelítve.
Agneta és Victor Valcu a Svéd Király Balettból a Stuttgarti Operaház felkérésére jöttek Budapestre betanítani a balettet. Agneta Valcu megjegyezte, hogy milyen sok tehetséges fiatal férfitáncos van az a magyar operában. Ezzel messzemenőkig egyetértek, sajnos a hölgyeknél már nem ez a helyzet. Valószínűleg nem csak az irigység beszél belőlem, mert az Anyegin sajtóbeharangozóján azt is bejelentette Solymosi, hogy Aliya Tanykpeyevát mint új primabalerinát szerződtette az Operaház.
Na de nézzük a darabot, aminek a november 2-ai nyilvános főpróbáját láttam Leibich Roland és Radinya Dace főszereplésével. A jelmezek gyönyörűek voltak, feltűnően finom anyagokból készültek, csak úgy folyt a selyem a még lány Tatjánán és a férfiak zubbonya is teljesen egyforma és jó-szabású volt. Az eredeti 1965-ös stuttgarti darab jelmezeit és díszletét Thomas Mika 2007-ben felújította, bár így is nagyon régies volt, de a fényekkel, homályokkal és árnyékokkal egy kicsit közelebb került a ma megszokotthoz. A ötletes és gyönyörű színpadkép volt az egyetlen dolog, ami egy kis modernitást csempészett az amúgy elég erősen klasszikus feldolgozásba.
Leibich Roland ha nem is lehengerlő technikai bravúrjai de az arca, rutinja, színészi játéka, és nem utolsó sorban mert hasonlít az általam elképzelt Anyeginhez, meggyőző volt. Radinya Race is jobban tetszett, mint mikor legutóbb láttam a Rosszul őrzött lány címszerepében, bár én egy más típusú Tatjanát szerettem volna látni, főleg Leibich Roland mellé. Tökéletes technikai tudása ellenére Radinya Dace nem tartozik a kedvenceim közé. Összességében a másik szerelmes pár, Lenszkij/Medvecz József és Olga/Pap Adrienn mindkét tagja frissebb és lehengerlőbb volt mint a címszereplők.
Aki szereti a klasszikus irodalmi művek kosztümös balett feldolgozásait az nem fog csalódni és az sem aki inkább a modernebbet részesíti előnyben, mert az Anyegin tényleg könnyen emészthető.
