Sokan, sokszor mondták, hogy legyek író. Főleg a magyar tanáraim. Az egyik, Isten nyugosztalja, úgy véste be az ötöst az év elején, hogy az sem zavarta, hogy az egész évet végig lógtam. Jó dolog ez a legyek író, csak hát miről írjak és mikor, meg aztán kinek.
Egyetlen egy ötletem volt, mivel úgy éreztem, hogy van némi érzékem a nosztalgiához, hogy egyfajta magyar Brunella Gasperini leszek, nosztalgikus nyári sztoriakkal, mert azokból jól állok. Na, ezt is megúsztam szerencsére, mert ezt a regényt megírta helyettem egy spanyol negyvenéves.
De nem csak a nosztaligus nyári sztorikat írta meg helyettem, hanem a beteges öregedés parám, az anyám elvesztését, a két szuper fiamat és az egész szomorú, elkényesztetett életemet. Ezek után tényleg nem tudok miről írni.
Kedves S., O. és D. és mindenki, aki nem érti, hogy mégis mi bajom, íme:
Kezdjük az alapvető problémával:
„És amikor a boldogság már nem ugyanaz, hiába volt még meg a végeérhetetlen reggelik szertartása, a hajó, az ebédek, a szieszták és a kártyacsaták már nem változtatták meg a jelent. Látni a kamaszkori bulizós haverjaimat gyerekekkel és azzal a fáradt tekintettel. Amíg fiatal vagy, még ha totálisan ki is merültél, a tekinteted sosem fáradt, most viszont vannak napok, amikor úgy érezm, hogy alig van erőm felkelni és vonszolni magam.”p.75
Valami elromlott és megöregedtünk. Persze akinek iszonyatos fiatal kora volt, azt ez nyilván nem zavarja, engem viszont igen.
„-, a nyári barátok, az átvirrasztott éjszakák, az őrült nevetések, az érzés, hogy sosem tudod mi fog történni, aza megkérdőjelezhetetlen érzés, hogy a világ a mi tulajdonunk.” P. 74
Na, ez már elmúlt, ez a világ nem a mi tulajdonunk, aki nem hiszi, menjen el a pesti éjszakába, garantálom az egy hónap depressziót az élménytől. Javaslom a bejáratott budai kocsmákat, ott továbbra sem érhetnek meglepetések.
Mert ott még találkozhatsz ilyen dolgokkal:
„olyan emberek közös és ezerszer elismételt sztorijai keringenek körülöttünk, akik ugyan sok időt töltöttek már együtt, mégis változatlanul kedvelik egymást.”p.105
De fáradt anyaként és gondterhelt apaként még nagyon ritkán, évente maximum kétszer, véletlenül minden összejön, mert mi vagy a csillagok úgy akarjuk, és egy éjszakára visszaváltozunk azokká akik voltunk.
"Ahogy azoknak a könnyelmű és boldog nyaraknak szinte az összes főszereplője névtelen masszává állt össze, akikkel együtt ültünk a város és a világ fölött, mi, lelkes, arrongáns, gondtalan és mélységes fiatalok.”p.197
Vigasztaljon a tudat, hogy megtetted amit erőd engedett.
„Hallgatom a faluban zajló bulik moralját, teljes nyári forrongásában habzik minden, és azt találgatom, vajon most ki a a legmenőbb a La Frontera bárban—és vajon még mindig a Should I Stay or Should I Go az utolsó dal, amit lejátszank a záróra előtt az El Hostal nevű kocsmában. Első elveszett glóriánk és egyben az, amit soha, de soha nem szerezhetünk vissza, a fiatalságunk; a gyerekkoré még nem számít, mert gyerekként még nem vagyunk tudatában annak a hihetetlen zsákmánynak, a kifogyhatatlan energiának, erőnek, szépségnek, szabadságnak és ártatlanságnak, amit pár évvel később kézhez kapunk, és amit a legszerencsésebbek mértéktelenül tékozolnak el.”p-116
A probléma csak az, hogy pont mire rájöttünk, hogy mi ez a női csáberő meg miegymás, addigra vége az egésznek, kicsit talán gyorsabban kellett volna reagálni a dolgokra.
„Sosem voltam tudatában, hogy fiatalságom talán a csábítás eszköze is lehetne – ahogy viszont az sem, hogy egy napon majd ez is elmúlik -, így aztán ebben a pillanatban visszafogott lelkesedéssel, és ugyanolyan higgadt elkeseredettséggel szemlélem a fizikai hanyatlás kezdetét, amit bizonyára hamarosan mentális hanyatlás követ majd.”p.178.
Felnőttkori barátságokkal kapcsolatban is mélységesen egyet kell értenem Milena barátnőmmel, amelyek persze csak akkor jöhetnek létre ha 97% ugyanolyan gyerekkorunk volt, csak egy véltelen folytán eddig nem találkoztatok.
„még a fehérborokért is ugyanúgy rajongotok, mániásan nem vesztek semmit komolyan – ami egyszerre lehet a szenvedélyes természet és a védett gyerekkor következménye -, és akivel ugyanúgy adjátok át magatokat a világnak, azaz teljesen.”p.46.
Életszerű beszélgetés az életemből:
„A könnyedség az elegancia egy formája – szoktam mondogatni -, és könnyed, vidám életet élni nagyon is nehéz.” „Blanquita, te összekevered a könnyedséget a nemtörödőmséggel. Az egész világ átver téged, és még csak észre sem veszed” – válaszolta erre az ex.” P.59
Mert furcsa érzés, hogy mi írjuk a cikkeket, mi szerepelünk a tévében.
„Némileg ellenmondásosnak és kivételesnek tűnik, hogy egy ismerősöm polgármester lehet, mintha még mindenkinek velem lenne a helye az iskolaudvaron, ugrókötelezve vagy a felhőket bámulva. P.78.
Elég sokáig húztuk, de ennek is meg vannak a árnyoldalai, egyesek igencsak elhúztak mellettünk.
„Egyáltalán nem kis eredmény, hogy sikerült elérnem, hogy negyvenéves koromig kislány maradjak, két gyerekkel, két házassággal és számtalan kapcsolattal a hátam mögött, sok elhagyott lakással, sokféle elfogyasztott munkahellyel. Csak remélhetem, hogy képes leszek a nagy ugrásra, hogy felnőtté váljak, remélehetőleg még azelőtt, hogy kislányból közvetlenül vénasszonnyá avanzsálnék.”p.89
Ezt nem kell magyarázni:
„Előbb utóbb azzá válunk akik tényleg vagyunk, a szépség és a fiatalság csak álcázásnak jó egy darabig. Bizonyos pillanatokban úgy érezem, hogy meglátom, milyen lesz a barátaim arca a jövőben, miközben nem akarom tudni, hogy a gyerekeim mivé változnak majd,még túl korán van, még elönti őket az élet fénye, olyan ragyogással tükröződik vissza, hogy alig merek rájuk nézni, mindig csak a szemem sarkából figyelem őket, biztos távolból.” P.85
Egészen kicsi, ám lényeges dolgokban is egyezik az életünk új barinőmmel, Milenaval:
„...sosem ücsörögtem padokon. Ha kint voltam az utcán, akkor siettem valahová, vagy éppen sétáltam ...azt hiszem most már én is az idősek, a bevándorlók, munkanélküliek csoportjába tartozom.’p.187
„
