Mindenki kedvenc tizenhármasa Olivia Wilde most nem laza piás lányt alakít, hanem egy gazdag férfi elhanyagolt és szintén piás feleségét, aki unalmában viszonyt kezd az unalmas kisváros még unalmasabb gyógyszerészével. A Sam Rockwell által alakított patikus a legvalószínűtlenebb vad szerető aki a földön járt idáig, ám mégis órási őrület veszi kezdetét köszönhetően a szuper drogoknak amit szexi szeretője hatására keverni kezd.

Sam Rockwell az Glaxis útikalauz stopposoknak óta kedvenceim közé tartozik, és megint zseniális volt. Ahogy az útikalauzban rázta a fejeit, mintha egész életében ezt csinálta volna. Itt is egyik pillanatban a tökéletes kispolgár, a másikban a lehető leglazább polgárpukkasztó. De a legnagyobbat mégsem Wilde vagy Rockwell alakítja, bár mindkettő remek, hanem a pincsikutya gyógyszerész felesége, Michelle Monaghan. Annyira élethűen alakítja sportmániás öregedő anyukát, hogy eszembe sem jutott, hogy ez egy színésznő.

Sok jó filmre emlékezteti a nézőt ez a kellő gonddal elkészített, de azért nem olyan nagyon egetrengető alkotás. Az alfa-hím após mellett senyvedő férfi alakja a Fargo főszereplőjére hajaz, a becuccozott bicikli versenyes jelentet meg egyértelműen Ghislain Lambert belőtt biciklis jelenete a Pedálkirályból.

A filmünk két dolgot elemezget, egy: a legális ill. nem legális gyógyszerek hatása, elérése, és hosszú távú életvezetései hatásai. 2. akkor most lelépjünk-e a családunktól avagy mégsem. Egy amerikai közönségfilmben nem kérdéses a vég, már csak a miértek kellenének, de azok meg nincsenek. Ez a film legnagyobb hibája, művészfilmnek felszínes, igazi közönségfilmnek meg nagyon lassan indul, én is majdnem feladtam. Viszont az apa fia kapcsolat remekül van ábrázolva, és Ray Liotta szerepeltetése (igaz csak két jelenetre volt pénz) is jó ötlet.

Egyik meghatározó élményem mikor elmentem egy gyógyszerészhallgatók által túlreprezentált házibuliba. Mondanom sem kell, hogy házi készítésű cuccokkal ütötték magukat. Az egyik srác egy idő után sötét zöld lett, és nem nagyon mozgott csak hanyatt feküdt a szőnyegen. Kérdeztem a haveromat, hogy nem fog-e meghalni, mondta, hogy nem, és mivel ő is gyógyszerésznek tanult hittem neki, szerencsére igaza is lett mert a srác egy idő után kifehéredett és elkezdett mozogni is. Lehet, hogy nem mindenkinek volt ilyen élménye ezért talán érdemes volt ezt a filmet megcsinálni. Sajnos nem túl maradandó alkotás, de azért rossznak sem lehet nevezni.

Este megkérdeztem a Lacit, milyen volt? “Nem volt rossz” válaszolta. Másnap reggel is ugyanígy cselekedtem: “a tegnapi film milyen volt?”  Távolba révedő tekintettel csak annyit mondott: “melyik is volt?” Hát ennyi.