A faluban egy olasz cipőgyártó vállalat üzemet nyit, ahol csak nőket alkalmaznak. A tradicionális közösségben ekkor még gondot jelentett, ha nincs este meleg vacsora, sőt már az is, ha van, de azt a férfinak kell kivenni a hűtőből.
Ha csak ennyit tudnék a filmről, és nem is tudtam többet, akkor biztos nem venném meg a lemezt. De mivel kölcsönkaptam, és már hónapok óta hozzá sem nyúltam, kénytelen voltam megnézni, bár nem sok kedvem volt a nagy magyar valósághoz. Alkoholizmus, nyomor, fizikai és lelki terror képei jelentek meg a magyar művészfilmek által elcsigázott agyamban. De jöjjön, aminek jönnie kell, gondoltam, és elindult a dvd. És jöttek a gyönyörű nyári képek, egy elmúló és egy kezdődő szerelem gyötrelmei.
Vera (Nyakó Júlia) a csinos középkorú nő is munkát kap az üzemben, és mivel okos, szép és ügyes hamarosan ő lesz a vezető. Rendes férje rosszul tűri az önállósodó asszonyt, Vera ráadásul még szerelmes is lesz egy elegáns olaszba (Franco Nero). A színésznő tökéletes választás a szerepe, mert a karaktere jól illeszkedik a környezethez, és ahogy a rendező is nyilatkozta, elhisszük neki, hogy bármire képes.
Almási végre nem úgy mutatja be a falusi embereket, mint akik az évszázados nyomortól elbutítva állati ösztönből cselekszenek, és ha valaki nem tartja be a közösség íratlan szabályait, akkor a legsúlyosabb megtorlásban van része. Egy összetartó és alapvetően jóindulatú faluközösséget láthatunk, akik a maguk módján megpróbálnak segíteni Verának, amikor mindinkább elveszti a kapcsolatát a realitással. A film nem a nagy kelet-európai életérzésről szól, nem is a rendszerváltozásról, hanem a szerelemről és az emberi kapcsolatokról. Álmási több mint tíz éve nyilatkozta, de a kijelentés azóta is megállja a helyét, hogy filmjei az emberi sorsokról és nem szociológiai, tudományos folyamatokról szólnak. Azért tudunk azonosulni a Sejtjeink, a Valahol otthon lenni, vagy a Márió a varázsló szereplőivel, mert a rendező „igyekszik megtalálni azokat a halakat, amelyek sorsa a patak fő sodrát is jelzi.”