Még jó magam is, akit érdekel és szereti a történelmet, unom a második világháborús történeteket. Persze tisztában vagyok vele, hogy milyen fontos a szembenézés, de szerda este, hulla fáradtan lehet, hogy nem éppen szembenézni van kedvem. De most megint ezt kellett tennem, mert Rachel Seiffert regényéből készült, Lore című filmet néztem meg, és ennek utólag nagyon örülök.
Érzékeny, okos, és nem utolsó sorban gyönyörű filmet láttam egy német kamaszlányról, aki négy kisebb testvérével az elvesztett háború után átgyalogol a Fekete-erdőn. Igazi tündérmese, ahol persze a gonoszok ugyanúgy megbújnak az erdei kunyhókban, mint a jó tündérek. A zöldellő erdő költői képei, a kiszolgáltatott és szép gyerekekkel egészen maradandó képet nyújt, és a jó történet és mély mondanivaló ellenére is ez a film legnagyobb erőssége, Adam Arkapaw operatőrnek köszönhetően.
Értékeltem, hogy a rendező, az ausztrál Cate Shortland, nem csúszott bele a hatásvadász művészfilmek hibájába, és csak annyi borzalmat mutatott be amennyi épp elég ahhoz, hogy érezzük mi a helyzet, de azért meg is tudjuk emészteni. Amennyire lehet, reálisan mutatja be azt a nagyon fontos kérdést is, hogy a németek hogyan tudták feldolgozni a háború végén a sok borzalmat, ami az országukban történt. Így az elején elég döcögösen sikerült elfogadniuk a koncentrációs táborokról készült képeket, de azt hiszem ez érthető is. (Beállított képeknek tartják az amerikai katonák által készített felvételeket, amiken szerintük sovány hollywoodi színészek szerepelnek. ) Lore a többséggel ellentétben hajlandó szembenézni az igazsággal, de ez azt eredményezi, hogy az éhségtől és a túl nagy felelősségtől néha-néha elborul az elméje. Saskia Rosendahl rendkívüli érzékenységgel és tehetséggel alakítja a tizenöt éves lányt de a húgáról és az ikeröccseiről is megkapóan élethű képet kapunk, köszönhetően a jól kiválasztott gyerekszínészeknek és Robin Mukerjee forgatókönyvének.
Ahogy egész Németországnak úgy Lorenak is, aki nemzetiszocialista szülők gyermeke, fel kell dolgozni a múltat és az értékrendet amit kapott, de neki egyúttal fel is kell nőnie. Gyalogolnak a ködös és nagyon zöld tájon, a legkisebb, még kisbaba öccsét dajkálja és megpróbál ételt szerezni. Egy zsidó fiú segít neki ebben, akivel átéli a kamasz szerelem minden báját és nehézségét, miközben erősen küzd a belenevelt előítélettel. A biztonságos menedékként végül felbukkanó, kék-malom-csempés, nagyon német nagymama és a sok étel sem tud már vigaszt nyújtani, mert úgy tűnik ebben a történetben és életben Lorénak már nincs happyend.
